165 éve született a világ első milliárdosa

Vágólapra másolva!
Százhatvanöt éve, 1839. július 8-án született az amerikai Richmondban John Davison Rockefeller, üzletember, emberbarát, a világ első milliárdosa. Az általa alapított Standard Oil Company miatt készült el a trösztellenes törvény az Egyesült Államokban, ő alapította a chicagói egyetemet, a mai Rockefeller Egyetemet New Yorkban és a Rockefeller Alapítványt.
Vágólapra másolva!
Forrás: Rockefeller Archive Center
John D. Rockefeller

John D. Rockefeller családja a XVIII. században költözött Németországból az Újvilágba. Szüleivel és testvérével négyéves korától egy farmon éltek, ahol már ekkor bizonyságot adott kiváló üzleti érzékéről: hétévesen pulykákat nevelt és eladta őket, zsebpénz-kiegészítésként. Tizenhat évesen munkába állt egy könyvesboltban, de már négy évvel később önálló vállalkozásba fogott, egy barátjával bizományos üzletet alapított, többek között gabonával, hússal és zabbal foglalkoztak.

Már nem Bill Gates a leggazdagabb/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20040405marnem.html

A pennsylvaniai kőolaj 1859-as felfedezése után felismerte a lehetőséget, és főként petróleummal kezdett foglalkozni. 1862-től fektetett be olajfinomítókba, majd testvérével és még néhány üzletemberrel együtt 1870-ben megalapította a Standard Oil Companyt. Rockefeller kezdettől a cég élén állt, és óriási vagyonra tett szert. Riválisait felvásárolta, a vasutaktól kedvezményes szállítási árakat csikart ki, tevékenységét fokozatosan az egész országra kiterjesztette.

Törvényt kellett hozni a módszerei ellen

Ő hozta létre az első modern trösztöt, kezében tartotta az amerikai olajipart, nála összpontosult az olajszállítás 90 százaléka. A cég olykor a törvényesség határán táncoló módszereit sokan és gyakran bírálták, a trösztellenes törvényt a Standard Oil Companyra szabva hozták meg. 1911-ben a Standard Oil Companyt a legfelsőbb bíróság monopóliumnak minősítette, és 37 cégre darabolta fel.

Forrás: MTI
A Rockefeller Központ New Yorkban

Rockefeller egy évvel korábban, 1910-ben vonult vissza teljesen, hogy az emberbaráti tevékenységnek szentelje magát. Vagyonát a századfordulón 900 millió dollárra becsülték, és akkoriban őt tartották a világ leggazdagabb emberének, az inflációval kiigazítva ma is helye lenne a világ első húsz leggazdagabb embere között.

A legnagyobb filantróp

A hívő baptista Rockefeller bőkezűen adakozott, halálakor készült összegzés szerint 530 millió dollárt adományozott nevelési, egészségügyi és tudományos célokra, így a világ legnagyobb emberbarátjának is nevezték. Ő alapította a chicagói egyetemet, a mai Rockefeller Egyetemet New Yorkban és a Rockefeller Alapítványt.

Tanítónő feleségétől öt gyermeke született, az üzletet egyetlen fia, ifjabb John D. Rockefeller vitte tovább. Unokája, Nelson Rockefeller Gerald Ford alatt az Egyesült Államok alelnöke volt, dédunokája, Jay Rockefeller a szenátus tagja.