Nem végezhetnek házkutatást a revizorok

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság 2004. december 31-i hatállyal megsemmisítette az adózás rendjéről szóló törvénynek azt a passzusát, amely lehetővé tette volna, hogy az adóhatóság szolgálati igazolványával és megbízólevéllel rendelkező alkalmazottja a vállalkozási tevékenységgel összefüggésbe hozható helyszínt, gépjárművet, vagy magánlakást átvizsgáljon.
Vágólapra másolva!

Ilyen házkutatásra akkor nyílt volna lehetősége a revizoroknak, ha az adózó leplezi a vállalkozás valós körülményeit, vagy az ellenőrzés szempontjából gyaníthatóan jelentős tárgyi bizonyítékokat rejteget, írta a Napi Gazdaság.

Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a jogszabály aránytalanul korlátozta a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapvető jogot, ugyanakkor a bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az átvizsgálás jogintézménye nem eleve alkotmányellenes.

Az adóhatóság munkatársai a gyakorlatban eddig sem alkalmazták a magáningatlanok és -ingóságok átvizsgálását, mondta a Napi Gazdaságnak Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvvizsgálók Országos Egyesületének elnöke. A szakember helyesnek tartja a döntést, mivel a jogszabály szerinte nem határozta meg pontosan, hogy mire vonatkozhat az ellenőrzés, és így visszaélésekre adhatott volna okot.