A demokraták feloszlatnák az OPEC-et

Vágólapra másolva!
Néhány amerikai demokrata párti képviselő arra próbálja rávenni a kormányzó republikánusokat, hogy emeljenek panaszt a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO) a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) ellen, mivel szerintük az olajkartell felelős a magas olajárakért. A lépés az OPEC felbomlásához is vezethet - tudósít a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!
Forrás: ==
Forrás: ==

A demokrata képviselők szerint a világ olajkínálatának közel 40 százalékát adó OPEC tehet arról, hogy az olaj hordónkénti ára az Egyesült Államokban 40 dollár fölé került és így - a képviselők szerint - közvetve a magas benzinárakért is a szervezet a felelős.

Frank Lautenberg, New Yersey szenátora szerint az OPEC illegális kartell, túl sokáig működhetett és épp ideje felszámolni. A demokraták javaslatát nem támogatják a republikánusok, de a képviselők szeretnék megnyerni ügyüknek a demokraták várható elnökjelöltjét, John Kerry szenátort is.

Hogyan találhatnak meg a weben?http://http://origo.hu/uzleti_internet/webmegjelenes.html

Az elképzelések szerint elsőként az egyszerre OPEC- és WTO-tagországokkal (Indonéziával, Kuvaittal, Nigériával, Katarral, az Egyesült Arab Emírségekkel és Venezuelával) kellene megkezdeni a tárgyalásokat és csak ezek sikertelensége esetén panaszt emelni a WTO-nál.

OPEChttp://www.opec.org

Elemzők szerint kérdéses, hogy a Világkereskedelmi Szervezet jogosult-e az OPEC, és a hozzá hasonló kartellek felbontására, ugyanakkor egyesek szerint az OPEC évtizedek óta a világkereskedelmi szabályok figyelmen kívül hagyásával működik - írja a Világgazdaság.