Kicsivel többre elég a létminimum

Vágólapra másolva!
Tavaly 104 350 forint volt a létminimum értéke egy háztartásra számítva; az összeg 8,9 százalékkal - az inflációnál nagyobb ütemben - emelkedett éves szinten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint.
Vágólapra másolva!
Már csökken az infláció/uzletinegyed/makro/20040713marcsokken.html

A hivatal számításai szerint tavaly egy átlagos felnőtt havonta 14 177 forintot költött alapvető élelmiszerre. Összkiadásaihoz képest az élelemre fordított kiadások aránya csökkent, míg lakásfenntartási, közlekedési, távközlési, egészségügyi kiadásai nőttek - derül ki a KSH adataiból.

A tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke tavaly 145 044 forint volt havonta, az összeg 34,8 százalékát pedig élelmiszerre költötték.

A különböző háztartástípusokra érvényes egy főre számított létminimum-értékek a 39,7 ezer forintos átlag körül, a 30-50 ezer forintos sávban szóródtak. Az egy főre jutó átlaghoz a legközelebb - mint mindig - a két aktív korú felnőtt egy gyermekkel és a két felnőtt két gyermekkel típusú háztartások létminimumértékei (40 és 36 ezer forint) álltak.