Vágólapra másolva!
Idén áprilistól júniusig a munkanélküliségi ráta 5,8 százalék volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban és mint idén márciustól májusig. A foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 3,894 millió volt a tavalyi 3,924 millió után - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
KSHhttp://www.ksh.hu

Az idei második negyedévben a 15-74 éves népesség munkaerő-piaci jelenléte 53,6 százalékos volt. Ezen belül a 15-64 éves népesség aktivitása 58,4, a munkavállalási korúaké 63,7 százalék volt. Áprilistól júniusig átlagosan 242 ezer fő volt munka nélkül a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő definíció szerint.

A munkanélküliségi ráta az EU-15 átlagában az időszak középső hónapját jelentő májusban 7,9 százalékos, a 25 tagú EU-ban 8,9 százalékos volt.

A munkanélküliek 46,4 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 4,5 százalékponttal emelkedett. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,3 hónapra nőtt.

A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,1 százalék, az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 14,4 százalék. Ez másfél százalékpontos emelkedés 2003 azonos időszakához képest. A 25 tagú EU-ban az e korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta májusban 17,4 százalék volt.