Erőteljesen bővült az eurózóna feldolgozóipara

Vágólapra másolva!
Az eurózónához tartozó országok feldolgozóipara közel négy év óta júliusban bővült a leggyorsabb ütemben. A gyártók emelték áraikat a nyersanyagok drágulása miatt - derül ki a feldolgozóipari beszerzői menedzserindexből.
Vágólapra másolva!

A Reuters által kiadott index júliusban 54,7 pontra, a szakértők által várt szintre emelkedett a júniusban mért 54,4 pontról. Ez az érték 43 hónapja a legmagasabb.

A 3 ezer vállalat véleménye alapján képzett mutató a feldolgozóipari erőteljes élénkülését jelzi. Az alindexek közül a kibocsátás indexe 2000 szeptembere óta a legmagasabb (57,1 pont) , az új megrendelések alindexe közel van négy éves csúcsához (55,4 pont), és a jövőbeli bővülésre utaló feldolgozóipari vásárlások mutatójának alindexe szintén négy év óta a leggyorsabb ütemben nőtt.

Mindennek ellenére a felmérés azt jelzi, hogy az eurózóna feldolgozóipara változatlanul és erőteljesen exportkereslet -függő. A vállalatok a növekvő bekerülési költségek miatt tartózkodnak új munkahelyek létesítésétől, és gondot okoz számukra az is, hogy az erős euró miatt nehéz tartaniuk a versenyt az exportárakban.

Az eurózóna három legerősebb gazdasága közül a német feldolgozóipar bővült a leggyorsabb ütemben, az index 56,6 pontra nőtt a június 55,9 pontról, ám a német feldolgozóipar fejlődése a franciához viszonyítva sokkal kiegyenlítetlenebb volt, változatlanul csak az exportkeresletre támaszkodik.