Csökkent a német üzleti bizalom

Vágólapra másolva!
Az elemzők által vártnál magasabb értéket ért el, de így is csökkent a német üzleti hangulatot tükröző Ifo-index augusztusban. A visszaesést azzal magyarázták, hogy a magas olajárak hátráltatják a német növekedést, a növekvő kivitel pedig nem lendítette fel a lakossági fogyasztást és a vállalati befektetéseket - írja a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet bizalmi indexe augusztusban 95,3 pontra csökkent az egy hónappal korábbi 95,6 pontról. A 7 ezer németországi vállalat megkérdezésével kiszámított mutató idén januárban érte el hároméves csúcsát, 97,5 pontot. A Bloomberg által megkérdezett 38 elemző átlagosan 95,1 pontos értéket valószínűsített augusztusra.

A vállalati befektetések csökkenésével és a lakossági fogyasztás stagnálásával szűkült a német gazdaság az idei második negyedévben, ezért a növekedés egyetlen motorja az export. Az olajárak közel 50 százalékos drágulása miatt ráadásul csökkent az esélye a lakossági fogyasztás újbóli növekedésének, mivel a háztartásoknak többet kell költeniük üzemanyagra. A német infláció 2 százalékra gyorsult augusztusban.

A vállalatok jelenlegi helyzetét megjelenítő alindex a korábbi 94,1 pontról 94,7 pontra nőtt, míg a jövőbeni várakozások alindexe jelentős visszaesést produkált, a július 97,1 pontról 96 pontra csökkent augusztusban.

Az Ifo vezetője, Hans-Werner Sinn szerint ezek a számok azt jelzik, hogy a németországi gazdasági fellendülés még nem áll szilárd alapokon. Sinn elmondta, hogy három területen - a feldolgozóiparban, a nagy-, illetve kiskereskedelemben - egyelőre az üzleti hangulat romlását lehet érzékelni, javulást egyedül az építőipar mutat - írja a Bloomberg hírügynökség.