7,4 százalékkal drágul a távfűtés

Vágólapra másolva!
Október 1-jétől várhatóan átlagosan 7,4 százalékkal nő a lakossági távfűtési díj Budapesten, az erről szóló előterjesztés kedden kerül a fővárosi közgyűlés elé. A nem háztartási célú távhőfogyasztók esetében a tarifa átlagosan 12 százalékkal emelkedik - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Egy átlagosnak tekintett, 50 négyzetméteres, fűtéssel és vízmelegítéssel ellátott lakás éves távhődíja az általános forgalmi adóval együtt 130 ezerről 139 600 forintra változik.

Elkerülhetetlen a gázáremelés

A magas olajárak miatt a nagyfogyasztóknak fel kell készülniük arra, hogy akár már az év végétől csaknem tíz százalékkal megemelkedhetnek a hatósági gázárak, és a villamos energia ellenértékét is korrigálni kell. A dráguló kőolaj miatt elkerülhetetlen lépésről van szó, a januártól érvényes gázárakat a jóval alacsonyabb olajárral számították ki - írja pénteki számában a Világgazdaság.