Gyorsabb uniós növekedésre számít az IMF

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap - az októberi éves értekezletére előkészített dokumentumok szerint - az áprilisban jelzett 4,6 százaléknál lassabb gazdasági növekedést vár idén az Egyesült Államokban. A szervezet ugyanakkor felfelé módosítja a Japánra és az eurózónára vonatkozó várakozásait - írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Áprilisi előrejelzésében az IMF idén 4,6, jövőre 4,4 százalékos GDP-növekedést várt az Egyesült Államokra vonatkozóan. A szervezet az eurózóna idei növekedését 1,7 százalékosra, a jövő évit 2,3 százalékosra tette, míg Japán gazdaságának bővülését idén 3,4, jövőre 1,9 százalékosra várta. Az új prognózisban szereplő adatok egyelőre nem ismeretek.

A hó végén közzéteendő jelentésében az IMF megemlíti, hogy a világgazdaság bővülését továbbra is fékezik a szerkezeti egyensúlytalanságok, az amerikai ikerdeficit, valamint a dollárt és a hosszú lejáratú államkötvényeket övező bizonytalanság.

Az IMF szerint Japánban és Európában az elöregedő népesség okozta gondokkal kell szembenézni, melyek a szervezet szerint munkaerő-piaci reformokkal enyhíthetők.