7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi forgalom az idén júliusban 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!
EU-pályázatokhttp://www.mfor.hu/rovat.php?ter=15Profitáljon cége az uniós csatlakozásból! Új oldalunk segít eligazodni a pályázatok között, az Erste Bank szakértői pedig válaszolnak felmerülő kérdéseire.

Kiigazítás nélkül a forgalom 6 százalékkal volt magasabb a tavaly azonos időszakinál. Az egy hónappal korábbihoz képest 1,1 százalékos növekedést mutatott a szezonális és naptárhatástól megtisztított index.

A kiskereskedelmi forgalom az idén az első félévben 6,8 százalékkal, ezen belül júniusban 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján. Az egy hónappal korábbihoz képest júniusban a növekedés 1,3 százalékos volt.

Tavaly júliusban az eladások 9,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az első hét hónapban pedig 8,6 százalékkal volt magasabb, mint 2002 azonos időszakában - közölte a KSH.