Önerő nélkül is vehetnek lakást a fiatalok

Vágólapra másolva!
A 35 éven aluliakat érintené az az állami garanciaalap, amelynek segítségével akár önerő nélkül is megvehetnék első lakásukat a fiatalok. A rendszer a szocpollal megegyező jogosultsági rend szerint működhet - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az új rendszer részleteit a hét folyamán hozzák nyilvánosságra. Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a Napi Gazdaság kérdésére csak annyit mondott el, hogy a garanciaalap révén mindenképpen javul majd a fiatalok lakáshoz jutási esélye.

Ingatlan/uzletinegyed/ingatlan/index.htmlAz [origo] rovata

A garanciaalap elindítása, illetve a használt lakásoknál az állami támogatás 5-ről 7 millió forintra emelése akár 15-20 százalékkal is emelheti majd a lakáshitel-forgalmat - mondta a Napi Gazdaságnak Gyuris Dániel, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) vezérigazgatója.