Bokros Lajos a CEU tanára lesz

Vágólapra másolva!
Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, a Világbank korábbi igazgatója október 1-től a Közép-Európai Egyetemen (CEU) oktat - erősítették meg az intézmény rektori titkárságán a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent információt.
Vágólapra másolva!
[origo] biztosítás/biztositas/index.htmlVálassza a legjobb biztosítási ajánlatot!

A korábbi pénzügyminiszter a közgazdasági tanszéken, Közgazdasági alternatívák az átmeneti időszakban címmel tart kurzust - tájékoztatott Szúnyogh Zsuzsa. Elmondta: Bokros Lajos emellett az egyetem közpolitika programjában is tart előadásokat.

Augusztus végén felmerült, hogy a Világbanktól távozó közgazdász a kapuit most megnyitó révkomáromi Selye János Egyetemen oktat.

Bokros Lajos a Horn-kormányban 1995. március 1-jén Békesi Lászlót váltotta a pénzügyminiszteri poszton. A tárcavezető 1996. február 18-án benyújtotta lemondását, mert nem látta biztosítottnak az államháztartási reform és szigorú takarékossági programja következetes végrehajtását. Március 1-jei hatállyal Medgyessy Pétert nevezték ki pénzügyminiszterré.

Bokros Lajos 1997. július elsején lett a Világbank Közép-Európával és Közép-Ázsiával foglalkozó alelnökségén a magán- és a pénzügyi szektort fejlesztő igazgatóság igazgatója.