Vágólapra másolva!
Az uniós források teljes kihasználását, a külföldi tőkebeáramlás élénkítését és a magyar cégek külföldi megjelenésének elősegítését nevezte három legfontosabb feladatának Kóka János gazdasági miniszterjelölt pénteki bizottsági meghallgatásán.
Vágólapra másolva!

Minden egyes forintot ki kell sajtolni az Európai Unióból, és segíteni kell az uniós források gazdaságba csatornázását - mondta Kóka János gazdasági miniszterjelölt az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága tagjai előtt.

A 32 éves üzletember közölte: leendő miniszterségének fontos célja még a külföldi működő tőke beáramlásának elősegítése, mert az közvetlenül és közvetve is munkahelyeket teremt, és segíti a magyar gazdaság versenyképességének javulását.

A gazdaság 2003 óta export- és beruházásvezérelt pályára állt, aminek következtében az ipar az idén 9-10 százalékkal növekedhet, a beruházások pedig 11-12 százalékkal - mondta a miniszterjelölt.

Fontos célnak nevezte még a magyar vállalatok külföld megjelenésének támogatását is; Kóka úgy vélte, hogy a magas hozzáadott értékű termékek előállításával foglalkozó cégek számára nincs más kitörési lehetőség.

A miniszterjelölt az infrastruktúra-fejlesztési célok között az autópálya-építések mellett kiemelte a logisztikai beruházásokat is

Köka János úgy vélte, hogy a gazdaságdiplomácia visszakerülése a Külügyminisztériumtól a Gazdasági és Közlekedési tárcához segíti céljai elérését.

Az Elender állami megrendeléseit firtatták a képviselők

A bizottsági meghallgatáson néhány ellenzéki képviselő az Elender Rt. és az állam között kötött szerződésekről, illetve több tízmilliós nagyságrendű támogatásokról kérdezték a miniszterjelöltet. Rapcsák Ferenc megkérdezte: a jelölt nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy a cég aktívan részt vett a Sulinet programban? Rácz Róbert pedig furcsának tartotta, hogy a képviselői használatra kapott laltopokhoz a miniszterjelölt személyéhez köthető Euroweb Internet Szolgáltató Rt. biztosítja az internet-hozzáférést.

Egy csütörtöki sajtótájékoztatój Szíjjártó Péter fideszes képviselő is felszólította Kóka Jánost, hogy hozza nyilvánosságra az összes olyan szerződést, amely cége, az Elender Rt. és az állam között létrejött. A képviselő szerint a cég bevételeinek 50 százaléka állami megrendelésekből származik.

Kóka János a kérdésekre válaszolva elmondta: büszke arra, hogy részt vehetett a Sulinet program kiépítésében, mint ahogy arra is, hogy cégének - sok más konkurense melllett - sikerült állami megrendeléseket is elnyernie. Az Eurowebbel kapcsolatban a miniszterjelölt elmondta, hogy a cég még akkor építette ki a képviselők számára a hozzáférést, amikor az Euroweb és az Elender még egymás vetélytársai voltak. Az Euroweb csak később vásárolta meg az Elender Rt.-t, és Kóka János ekkor került az Euroweb igazgatóságába.

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 15 igen vokssal kilenc ellenében, négy tartózkodás mellett támogatta Kóka János miniszteri kinevezését.