Stagnál a munkanélküliség az euróövezetben

Vágólapra másolva!
A 12 tagországból álló euróövezetben augusztusban - a korábbi négy hónaphoz hasonlóan - 9 százalékos volt a munkanélküliség - közölte az EU statisztikai hivatala. Augusztusban 12,8 millióan voltak munka nélkül az eurózónában, míg a 25 tagú Európai Unióban 19,3 millióan.
Vágólapra másolva!

A gazdasági élénkülés nem járt jelentős számú munkahely létrejöttével - közölte az Eurostat. Az Európai Unió 25 tagországában szintén 9 százalékos volt az augusztusi munkanélküliség, ami megegyezik a júliusi szinttel, és kevesebb a júniusi 9,1 százaléknál.

Az eurózónában Luxemburgban (4,3 százalék) és Írországban (4,4 százalék) a legalacsonyabb a munkanélküliség, míg a legnagyobb Spanyolországban (11 százalék).

Az EU-ba újonnan belépő kelet-európai országokban az átlagosnál sokkal rosszabbak a munkanélküliségi adatok: Lengyelországban 18,7 százalékos, Szlovákiában 15,7 százalékos volt a munkanélküliség augusztusban. Ebben az összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a munkanélküliség (5,9 százalékos), a második Szlovénia 6,2 százalékkal.