Elfogadta a költségvetést a kormány

Vágólapra másolva!
Szerdai ülésén elfogadta a 2005-ös költségvetési törvény tervezetét a kormány, és azt csütörtökön benyújtja az Országgyűlésnek - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A tervezet 4 százalékos növekedéssel, 4,5 százalékos inflációval és 4,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol. A bruttó bérek 6-6,5 százalékkal emelkedhetnek, és a kormány ismét koncessziós autópálya-építésre készül.
Vágólapra másolva!

A költségvetés tervezete szerint jövőre 3-4 százalékkal nőnek a reálbérek, így négy év alatt 30 százalékkal nő a fizetések vásárlóereje - közölte a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, jövőre 24 százalékkal nő a nyugdíjak reálértéke.

Jövőre állami garanciával támogatott lakáshitelt nyújtanak a gyermeket nevelő, rászoruló családok és fiatalok számára, így 10 százalékos önerő is elegendő a kölcsön felvételéhez. A költségvetési tervezet szerint a lakástámogatásra rendelkezésre álló forrás jövőre 217 milliárd forint lesz - mondta a kormányfő.

Sarokszámok

Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kormányülés után közölte: jövőre 4 százalék körüli növekedésre és 4,5 százalékos inflációra számít a kormány. Az államháztartás bevételei egy év alatt 5,5, kiadásai pedig 4,1 százalékkal nőnek, így az uniós szabványok szerint a büdzsé GDP-arányos hiánya 4,5 százalékos lesz a helyi önkormányzatok gazdálkodásának egyenlege nélkül, míg azzal együtt a deficit 4,7 százalékos lesz. Ez 0,6 százalékpontos éves deficitmérséklést jelent.

Jövőre a büdzsé tervezete szerint folyó áron a bruttó hazai termék értéke 22 250 milliárd forint, valamivel több, mint 90 milliárd euró lesz. A lakossági fogyasztás 3, a beruházások 6-8 százalékkal bővülhetnek jövőre. Amennyiben a bruttó bérek jövőre a tervezett 6-6,5 százalékkal emelkednek, úgy hosszú idő után a termelékenység és a reálbérek emelkedése ismét arányos lesz - mondta Draskovics Tibor.

A tervezet szerint jövőre 42 százalékos lesz a jövedelemcentralizáció a GDP arányában az idei 43,5 százalék után. Az újraelosztás mértéke EU-transzferekkel 47,7 százalékos lesz 2005-ben az idei 49,1 százalékot követően. A tervezet szerint a költségvetés bruttó adóssága az idén a GDP 59,6 százalékát teszi ki, ami jövőre 58,6 százalékra csökken - közölte a pénzügyminiszter.

A kormány 100 milliárd forintos egyensúlyi és növekedési tartalékot képez; az összegből csak a kabinet jóváhagyásával lehet kiadást folyósítani - jelentette be a pénzügyminiszter, aki elmondta azt is, hogy a büdzsé tervezete 250-300 milliárd forintos privatizációs bevételre számít.

Ismét koncesszióban épülnek az autópályák

Bevált a koncessziós autópálya-építés üzleti modellje, ezért a kormány így is kíván autópályákat építeni. Ezért a költségvetés tervezetében kisebb összeg szerepel autópálya-építésre - jelentette be a pénzügyminiszter, aki a részletekről csütörtökön ígért tájékoztatást.

Magukon takarékoskodnak a tárcák

Az intézmények előirányzatait 5 százalékkal csökkenti a büdzsé tervezete, és nem fedezik számukra a jövőre esedékes 6 százalékos béremelést és a 13. havi fizetéseket sem, így azokat minden intézmény saját maga gazdálkodja ki - mondta a pénzügyminiszter egy kedd esti háttérbeszélgetésen.

Draskovcs Tibor azt is közölte, hogy az infláció alakulását hasonlóképpen ítéli meg a tárcája és a Magyar Nemzeti Bank, amely összességében pozitív véleménnyel van a költségvetés-tervezetről.