370 millió euró a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
Az első becslés szerint az idén augusztusban 3,47 milliárd euró behozatal és 3,10 milliárd euró kivitel mellett a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 370 millió euró volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az első nyolc hónapban így a hiány elérte a 3,346 milliárd eurót. A Takarékbank elemzői korábban 350 millió eurós hiányt valószínűsítettek. Tavaly a januártól augusztusig tartó időszakban a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege 3,022 milliárd euró hiánnyal zárt. Tavaly augusztusban a hiány 380,6 millió eurót tett ki.

[origo] biztosítás/biztositas/index.htmlVálassza a legjobb biztosítási ajánlatot!

A KSH közlése szerint 2004 augusztusában forintban számolva a kivitel értéke 775 milliárd forint, a behozatalé 867 milliárd forint volt, az egyenleg így 92,1 milliárd forintos passzívummal zárt.

A KSH szerint a kivitel forint-árszínvonala kismértékben csökkent, a behozatalé ugyanakkor csekély mértékben nőtt, ám a változás mértéke egyik irányban sem haladta meg a fél százalékot. Ennek következtében a cserearány kevesebb, mint egy százalékkal romlott.

A forint az év első hét hónapjában mintegy 1 százalékkal gyengült 2003 azonos időszakához képest, amelyen belül a meghatározó súllyal rendelkező euróhoz képest 3 százalékos gyengülést, a dollárhoz viszonyítva 7 százalékos erősödést mértek.

A kivitel 62 százalékát jelentő gépek és szállítóeszközök volumene az árufőcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 25 százalékkal bővült. Az árufőcsoporton belül a mobiltelefonokat magába foglaló híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportértéke közel harmadával, az energiafejlesztő gépek és berendezések kivitele több mint ötödével nőtt.

Az export 29 százalékát adó feldolgozott termékek volumene 11 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit. Az árufőcsoporton belül kimagasló a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek kivitele, amelynek értéke 40 százalékkal 128 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 111 milliárd forint értékben exportált szakmai, tudományos ellenőrző műszerek forgalma is hasonló mértékben bővült.

A behozatal 52 százalékát képviselő gépek és szállítóeszközök volumene 22 százalékkal nőtt. A gépimporton belül a villamos gépek, készülékek és műszerek behozatala 20 százalékkal 1.180 milliárd forintra nőtt. A feldolgozott termékek importja 13 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit.

Az energiahordozók behozatalának volumene változatlan maradt, miközben az importérték 5 százalékkal emelkedett.

Az év első hét hónapjában a kereskedelmi mérleg 101 milliárd forintos romlása döntően az Európai Unión kívüli országokkal folytatott kereskedelem alakulásával magyarázható. Az ázsiai országokkal lebonyolított kereskedelem 106 milliárd forinttal romlott - közölte a KSH.