Árverési cápák akadályozzák az APEH-liciteket

Vágólapra másolva!
Országos hálózatot alkotó, úgynevezett árverési cápák akadályozzák az APEH által meghirdetett liciteket - mondta Egerben az APEH Heves Megyei Igazgatóságának végrehajtásért felelős helyettes vezetője. Az értékes ingóságok - többnyire autók - így meghirdetett áruk negyedéért kelnek el.
Vágólapra másolva!

Az agresszívan fellépő licitálók megfélemlítik azokat, akik beszállnának az árverésbe, így nagy értékű ingóságok - ajánlattétel hiányában - többnyire meghirdetett áruk negyedéért kelnek el - közölte Lukács György. Az APEH tisztviselője szerint az árverési cápák az APEH honlapján megjelenő árverési hirdetmények alapján vesznek részt a liciteken.

Lukács György szerint ez sem az APEH-nek, sem a végrehajtás alá volt adózónak nem jó: utóbbi nem tudja megtéríteni adótartozását, és az állam sem jut hozzá pénzéhez.

Az adóhivatal munkatársa közölte: az APEH törvényesen nem tud fellépni az árverések manipulálása ellen, így kérték a rendőrséget, hogy minden árverésen legyen jelen egy rendőr.