Négy uniós tagot figyelmeztettek a magas hiány miatt

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió soros holland elnöksége csütörtökön figyelmeztette a szervezet négy tagállamát, Németországot, Olaszországot, Görögországot és Portugáliát, hogy ha nem hoznak további megszorító intézkedéseket, akkor jövőre megsérthetik azt az euróövezetbeli szabályt, miszerint az államháztartás deficitje nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.
Vágólapra másolva!

Az adatot Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter közölte, beszámolva az EU-tagországok pénzügyminisztereinek csütörtöki luxemburgi tanácskozásáról. Zalm ugyanakkor üdvözölte, hogy a francia deficit az előrejelzések szerint jövőre 3 százalék alá kerül.

Hazánk áll legrosszabbul az euróövezeti feltételek teljesítésében/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20041020hazank.html

A vezető német gazdasági intézetek e héten közzétett előrejelzése szerint a hiány szintje Németországban 2005-ben elérheti a GDP 3,5 százalékát - amivel Berlin immár a negyedik egymást követő évben sértené meg az EU-szabályokat. Hans Eichel német pénzügyminiszter erre reagálva még Luxemburgba indulása előtt további költségcsökkentő intézkedéseket ígért, de részleteket nem közölt. A másik három érintett ország viszont azt állítja, hogy 2005-ben a deficitszintjük 3 százalék alatt lesz - amivel viszont a jelek szerint az Európai Bizottság (amely jövő héten hozza nyilvánosságra előrejelzését, de a pénzügyminiszterek előtt már most ismertette az adatokat) nem ért egyet.

A statisztikai kérdéskört az vétette fel a napirendre, hogy az új görög kormányzat nemrégiben jóval nagyobb deficitadatokkal lepte meg Brüsszelt, mint amelyek elődjének statisztikai jelentésében szerepeltek az elmúlt évekre vonatkozóan. A pénzügyminiszterek közölték: a költségvetési adatok ilyen jellegű felülvizsgálata többé nem történhet meg az EU-ban.