Maradhatnak az alelnökök a Monetáris Tanácsban

Vágólapra másolva!
Több módosító indítvány is készül a jegybanktörvény tervezett változtatásával kapcsolatban, mintegy elébe menve az alkotmányossági aggályoknak, illetve az Európai Unió felől érkező kritikáknak. A Monetáris Tanácsból eltávolítani tervezett két alelnök mégis megtarthatná mandátumát, így nem 11-re, hanem 13-ra nőne a Monetáris Tanács létszáma.
Vágólapra másolva!

Egyelőre bizonytalan, hogy ezzel miként változik a monetáris politika döntéshozó testületének összetétele, de a legvalószínűbb az, hogy a miniszterelnöknek megmaradna az eredeti javaslat alapján négy főre szóló jelölési joga, vagyis a monetáris tanács a jelenlegi kilenc főről nem tizenegy, hanem tizenhárom tagúra bővülne - írja a Világgazdaság.

Emellett további javaslatok is megjelentek. Elképzelhető, hogy a kormányfői jelölés mellé a jegybank elnökének véleményezési joga kapcsolódna - mondta a lapnak Bőhm András, az eredeti módosító indítvány egyik benyújtója -, valamint az sem kizárt, hogy a jelenleg a jegybankelnök által jelölt tagokhoz nem lesz szükség a kormányfő egyetértésére; vagyis a vétójoga véleményezési jogra enyhül.

A költségvetési bizottság támogatja a 13 tagú Monetáris Tanács létrehozását

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága szerda késő este a jegybanktörvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott indítványok közül támogatta azt, hogy a jegybank Monetáris Tanácsának létszámát a jelenlegi maximum 9 főről 13-ra emeljék fel. A javaslat elfogadását hosszas vita előzte meg - tudósít az MTI.

Az ülésen jelenlévő Adamecz Péter, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke elmondta: az MNB nem helyeselte az eredeti módosító indítványt sem, ami a mostani létszám 11-re való felemelését célozta, így a 13 főre való bővítéssel sem ért egyet.

A bizottság támogatta azt az indítványt, hogy a miniszterelnök az általa kinevezésre javasolt tagok esetében is kérje ki az MNB elnökének véleményét. Az eredeti javaslat szerint a monetáris bizottsági tagok közül négy fő kinevezésére, illetve felmentésére az MNB elnöke tenne javaslatot, a többi tag kinevezését, illetve felmentését a miniszterelnök javasolná a köztársasági elnöknek.

A bizottság támogatta azt a módosító indítványt is, hogy a törvény hatályba lépésekor a monetáris tanácsi tagsággal rendelkező jegybanki alelnökök az eredeti megbízatásuk lejártáig őrizzék meg tagságukat a testületben.