Megduplázódott a lakóparki építkezések száma

Vágólapra másolva!
Az év első kilenc hónapjában Magyarországon több mint 22 ezer új lakást vettek használatba és több mint 42 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki. Az építtetők körében a vállalkozások szerepe tovább nőtt: a használatba vett lakások 36 százalékát építették vállalkozások. Az első háromnegyed évben 300 bérlakás épült - közölte honlapján a KSH.
Vágólapra másolva!

Januártól szeptemberig Magyarországon több mint 22 ezer új lakást vettek használatba és több mint 42 ezer új lakásépítési engedélyt adtak ki. A használatba vett lakások száma 45, az új építési engedélyeké 2 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában.

A befejezett lakásépítések alakulását elsősorban a fővárosi építések nagy aránya, az értékesítésre szánt vállalkozói lakások és ezzel együtt a többlakásos építkezések további jelentős növekedése határozta meg.

Az építtetők körében a vállalkozások szerepe tovább nőtt: a használatba vett lakások 36 százalékát építették vállalkozások, míg egy évvel korábban ez az arány csak 28 százalék volt. A természetes személyek által épített lakások aránya 65 százalékról 59 százalékra esett vissza.

Mérséklődött az önkormányzati lakásépítés: a helyi önkormányzatok és a központi költségvetési szervek együtt alig több mint 400 lakást építtettek az év első kilenc hónapjában. Az új bérlakások száma a vizsgált időszakban az előző évi felére csökkent, alig 300 bérlakás épült.

Az első háromnegyed évben 8,5 ezer lakás épült hazánkban, 86 százalékkal több a tavalyinál. Többszintes, többlakásos épületben 68 százalékkal több lakást adtak át az év első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban. Megduplázódott a lakóparki építkezések száma, a családiházas építkezések viszont az átlagosnál kisebb ütemben, 30 százalékkal nőttek.

Közel 2700 lakás szűnt meg

Kik olvasnak gazdasági híreket? Ön tudja a választ?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=002_03_1_12_2_1_05_04

Növekedett a kis alapterületű lakások száma. Budapesten a felépült lakások fele 60 négyzetméternél kisebb, míg országosan 29 százalék a kis méretű otthonok aránya. Az új lakások átlagos alapterülete a tavalyi 98-ról 95 négyzetméterre csökkent.

A kiadott új lakásépítési engedélyek adatai alapján már csak a nagyvárosokra jellemző az építési kedv, a községekben és a nem megyei jogú városokban 4-5 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban.

Az első kilenc hónapban 950 üdülőre adtak ki építési engedélyt. Az épülő nyaralók átlagos alapterülete 65 négyzetméter, szemben a tavalyi 83 négyzetméterrel. A használatba vett üdülők száma 413 volt az év első kilenc hónapjában, hasonló a 2003-hoz. Ebben az időszakban közel 2700 lakás szűnt meg, 44 százalékuk új lakás építése, 39 százalékuk pedig avulás miatt.