A csatlakozás óta olcsóbb a kávé és a tej

Vágólapra másolva!
Az EU-bővítés következtében sokan aggódtak az árak emelkedése miatt, valójában éppen az ellenkezője történt: a legnagyobb csatlakozó országok, köztük Magyarország többségében az árak inkább csökkenő tendenciát mutatnak ez év májusa óta, az elemzett árucsoportokban - derül ki a GfK Piackutató Intézet elemzéséből.
Vágólapra másolva!

A vizsgált országok kereskedelmében domináló nemzetközi vállalatok éles versenye oda vezet, hogy ismert márkájú árucikkeket gyakran kínálnak árengedményes akciókban - állapítja meg Peter Damisch, a Fessel-GfK igazgatója. - Ugyanakkor egyre növekszik a kapható márkatermékek száma, és az árverseny is mind élesebb.

Peter Damisch szerint Magyarországon a napi fogyasztási cikkek árait az egyes termékkategóriákon belül egyre jobban befolyásolják a vezető márkák, illetve a vezető boltláncok. A fogyasztás várható fejlődését a keresleten kívül nemcsak a vásárlóerő befolyásolja, hanem a kínálat sokszínűsége mind az alsó, a középső és a prémium szegmensben.

A GfK Hungária felmérése szerint Magyarországon átlagosan mindössze 1 százalékkal nőtt az élelmiszerek és háztartási vegyi áruk 2004 május-júliusi átlagára az idei január-áprilisihoz képest. Például csökkent a tej, joghurt és száraztészta átlagos fogyasztói ára 8, 3, illetve 1 százalékkal. A szénsavas üdítőitaloké változatlan maradt. Emelkedett egyebek közt a bor átlagára, 4 százalékkal.

A kereskedelem fejlődéséről Kozák Ákos, a GfK Piackutató Intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy egyre inkább teret nyernek a boltláncok. Idén az első hat hónap során 73 százalékos piaci részesedést értek el, a tavalyi 69 vagy azt megelőző 63 százalék után.

Ebben az évben a januártól júniusig tartó időszakban a háztartások 1057 milliárd forintért vásároltak élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot. Az összeg 7 százalékkal haladja meg az előző év első hat hónapi forgalmát.

Néhány gyakran vásárolt élelmiszer átlagárának összehasonlítása négy új EU-tagországban. 2004. május és augusztus, illetve 2003. május és augusztus között. Euró/kiló vagy euró/liter.

Ország

Kávé

Kávé

Margarin

Margarin

Gyümölcs-lé

Gyümölcs-lé

2003. V-VIII.

2004. V-VIII.

2003. V.-VIII.

2004. V.-VIII.

2003. V.-VIII.

2004. V.-VIII.

Magyar-ország

4,46

4,21

1,20

1,22

0,48

0,50

Cseh-ország

5,60

5,50

1,65

1,62

0,46

0,47

Lengyel-ország

3,42

3,57

0,98

1,02

0,39

0,41

Szlovákia

5,88

5,78

1,40

1,43

0,44

0,38



Forrás: Fessel-GfK Piackutató Intézet

Mosópor és sampon átlagárának összehasonlítása négy új EU-tagországban. 2004. május-augusztus és 2003. május-augusztus között. Euró/kiló vagy euró/liter.

Ország

Mosópor

Mosópor

Sampon

Sampon

2003. V.-VIII.

2004. V.-VIII.

2003. V.-VIII.

2004. V.-VIII.

Magyarország

1,14

1,07

3,67

3,69

Csehország

1,37

1,29

3,92

3,92

Lengyelország

1,22

1,18

3,78

3,88

Szlovákia

1,30

1,20

3,98

3,82



Forrás: Fessel-GfK Piackutató Intézet