Draskovics szerint nincs eva-ügy

Vágólapra másolva!
Az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) csak a magyar sajtóban folyik polémia, az Európai Unió illetékes áfa-bizottságában nincs "eva-ügy" - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a parlament integrációs bizottságának ülésén.
Vágólapra másolva!

Az eva összhangban áll az Európai Unió hatos irányelvével, azaz nincs áfa-torzító hatása - mondta a szaktárca vezetője. A Pénzügyminisztérium az evával kapcsolatos információkat a nyár elején, illetve ősszel eljuttatta az EU áfa-bizottságához, amely a jövő év elején vitatja meg azt.

Ha kell újabb információkat adni az eváról az EU áfa-bizottságának, akkor azt megtesszük, mondta a miniszter. Draskovics Tibor hozzátette: Harcolni fogunk, hogy a mai formában megtarthassuk az evát.

Kovács szerint vannak fenntartások

Kovács László, az új Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa a testület szerdai, első ülése után tartott sajtótájékoztatóján kiállt a magyarországi egyszerűsített vállalkozói adó mellett. Előnyös lenne, ha az Európai Unió országaiban sikerülne harmonizálni a társasági adóalapok számítását, mondta a korábbi külügyminiszter.

Kovács László szerint az Európai Unióban kétségkívül vannak fenntartások a magyar gyakorlattal szemben, ez azonban nem az illetékes főigazgatóság hivatalos véleménye, hanem szakértői szintűek. Még azt sem lehet megmondani, hogy a szakértők többsége, vagy kisebbsége véli-e úgy, hogy ez a lehetőség nincs összhangban az európai uniós szabályokkal - mondta az adó- és vámügyi biztos.

Év végi adófeltöltés, eva-választás/uzletinegyed/ado/vallalkozoiadok/20031204evvegi.htmlKorábban be lehetne lépni az eva-körbe/uzletinegyed/ado/20041029korabban.htmlJövőre a tízezer legnagyobb adózó tesz elektronikus bevallást/uzletinegyed/ado/vallalkozoiadok/20041026jovore1.htmlEva-könnyítések, emelkedő helyi adók/uzletinegyed/ado/20041006evakonnyitesek.html