Általános sztrájk miatt megbénul az élet Olaszországban

Vágólapra másolva!
Itáliában kedden négy órára megbénul az élet a szakszervezetek általános sztrájkja miatt, amellyel a jövő évi költségvetés megszorító és a szociális vívmányokat korlátozó intézkedései ellen tiltakoznak az olasz szervezett dolgozók.
Vágólapra másolva!
Rohamrendőrséggel a hagymaárak ellen/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20041020rohamrendorseggel.html

Kedden hetven nagyobb olasz városban tartanak felvonulásokat és tüntetéseket, a közalkalmazottak egész napra beszüntetik a munkát, zárva maradnak a bankok, a posta és a hivatalok. A CGIL, CISL és UIL országos szakszervezeti szövetségek felhívására a sztrájk jelszava, hogy Olaszország jövőjét kell építeni, amivel a Silvio Berlusconi vezette jobboldali kormány gazdaságpolitikája ellen szólítják harcba az olaszokat négy, illetve nyolc órás munkabeszüntetésekre.

Szardínia szigetén például nem négy, hanem nyolcórás időtartamra hirdettek általános munkabeszüntetést, és várhatóan más tartományok is követik e példát. Olaszországban kedden déltől 16 óráig gyakorlatilag nem lesz légi közlekedés - ez a Malév római járatait nem érinti. A vasutak reggel kilenctől egy óráig sztrájkolnak, ami viszont gondokat okoz az olasz városok és Budapest vasúti forgalmában. A kompok és más tengerjárók személyzete azzal járul hozzá a tiltakozó akcióhoz, hogy az indulás időpontja négy órával későbbre tolódik. Kedd délelőtt, közvetlenül a reggeli csúcs után leáll a városi tömegközlekedés is, míg Milánóban például este nem lehet majd a városban közlekedni.

Bezárnak a felsőoktatási intézmények, miközben az iskolákban lesz oktatás, mivel a pedagógusok előzőleg tartottak tiltakozó megmozdulást a kollektív szerződések megújításáért. Az egészségügyet is érinti a munkabeszüntetés, csak az ügyeleti szolgálatot, illetve a sürgős eseteket látják el az orvosok és az ápolók. Az ágazati kollektív szerződésekben egyébként nyolc százalékos béremelést követelnek a szakszervezetek, míg a kormány és az önkormányzatok egyelőre csak 4,2 százalékos emelésre hajlandóak. Olaszországban legutóbb március 26-án volt hasonló általános sztrájk.