3,5 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak októberben az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal, tavaly októberhez képest 3,5 százalékkal nőttek - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
KSHhttp://www.ksh.hu

Az ipar belföldi értékesítésének árszintje októberben egy hónap alatt 0,6 százalékkal, éves összehasonlításban 9,2 százalékkal emelkedett. Az exportértékesítések forintban mért termelői árai az előző hónaphoz viszonyítva nem változtak, a 12 havi 1,1 százalékos csökkenést a KSH szerint döntően továbbra is a forintárfolyam alakulása határozta meg. A forint októberben tavaly októberhez képest az euróval szemben 3,4, a dollárral szemben 9,6 százalékkal erősödött.

A belföldi értékesítésen belül a legmagasabb havi áremelkedést, 4,3 százalékot ismét a kőolaj-feldolgozás területén mérték. A kőolaj és olajtermékek világpiaci ára tovább nőtt, hatására a hazai vegyipari ágazatok árszintje átlagosan 2,3 százalékkal lett magasabb.

A belföldi értékesítés több mint egynegyedét képviselő élelmiszer-ágazatban az árak 0,4 százalékkal emelkedtek. Az árnövekedésben elsősorban a hús- (2,3 százalék) és tejfeldolgozásban (0,8 százalék) bekövetkező áremelések hatottak.

Az energiaintenzív kohászati ágazatokban tovább mérséklődött az áremelkedési ütem. Az árnövekedés a korábbiakhoz hasonlóan főként az előállító ágazatokat jellemezte. A feldolgozóipar átlagosan 0,8 százalékos árnövekedésétől elmaradva 0,2 százalékkal emelkedett a belföldi értékesítés közel 30 százalékát képviselő szabályozott áras villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás árszintje.

Gyorsabban nő az ipari termelés/uzletinegyed/makro/20041112gyorsabban.html