Később takarékoskodik a kormány

Vágólapra másolva!
Az idei, vártnál nagyobb deficit és a 2006-os választási év késlelteti a takarékoskodást - derül ki a kormány új gazdasági programjának fő számíiból, melyet a Népszabadság ismertet. Az euró bevezetése a tervezet szerint nem csúszik.
Vágólapra másolva!

A korábban elképzeltnél lassabban csökken az államháztartás GDP-arányos hiánya a kabinet új gazdasági programja szerint - tudta meg a Népszabadság. A kormány korábban úgy vélte, hogy az idei 4,6 százalékos deficit után évente 0,5 százalékponttal csökken a deficit.

Az új program szerint a deficit idén 5,3, jövőre 4,7, 2006-ban 4,1,. 2007-ben 3,4, 2008-ban pedig 2,8 százalékos lesz. Az új forgatókönyv szerint Magyarország ugyanúgy 2010-ben vezethetné be az eurót, mint a régi szerint.

A legnagyobb eltérés a két pálya között az idei és a 2006-os választási évben van.