Vágólapra másolva!
Az Unió statisztikai hivatala engedélyezte, hogy a kormány a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket állami bevételként tartsa számon, így az új uniós konvergencia-programban az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen alacsonyabb lesz - jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kormány ülése után.
Vágólapra másolva!
Elfogadta a parlament a költségvetés fő számait/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20041201elfogadta.htmlKésőbb takarékoskodik a kormány/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20041130kesobb.html

Az Európai Uniónak a napokban elküldendő módosított konvergencia programban a kormány már figyelembe veheti a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket, így az uniós normák szerint számított államháztartási deficit 2004-ben a GDP 4,5 százaléka, 2005-ben 3,8 százaléka lesz - mondta a pénzügyminiszter a kabinet ülése után.

Draskovics közölte: az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat december 1-jétől engedélyezte Magyarországnak, hogy a konvergencia programhoz csatolt adatokat a módosított metodika szerint számítsa. Így a hiány 2004-ben 0,8 százalékkal, 2005-ben pedig 0,9 százalékkal lesz kisebb a korábban publikáltnál.

A kormány régi metodikával számított konvergencia-programja idén 5,3, jövőre 4,7, 2006-ban 4,1, 2007-ben 3,4, 2008-ban pedig 2,8 százalékos államháztartási deficittel számolt. A régi program 2010-re tervezte az euró magyarországi bevezetését.