Tönkremehetnek kis és közepes cégek a termékdíj miatt

Vágólapra másolva!
A visszaváltható italcsomagolásokra jövőre életbe lépő szabályozás a kormányzati szándékkal ellentétben nem ad haladékot az alkoholmentes italokat gyártó kis és közepes vállalkozásoknak, amelyek termékei így jelentősen drágulnak, s ez tönkre is teheti e cégeket - mondta Kiss Gáborné, a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetségének (MÜSZ) főtitkára.
Vágólapra másolva!

A főtitkár utalt a változó termékdíjtörvénnyel összefüggésben megjelenő kormányrendeletre, amely az alkoholmentes italoknál a felkészülés jegyében két évig a kormány által ágazati szinten megszabott jelenlegi betétdíjas arány fenntartását, majd kétévente 6-6 százalékkal annak javítását célozza.

Kiss Gáborné szerint a kis és közepes cégek mindegyikének már jövőre beruházást kell végeznie azért, hogy teljesítse az ásványvizeknél a termelésen belül egy százalékban, üdítőitaloknál 5 százalékban megállapított kötelező újratölthető csomagolási arányt. A MÜSZ adatai szerint Magyarországon ásványvizet és üdítőt mintegy száz cég gyárt, amelyek döntő többsége regionális piacokra termelő kis és közepes cég újratölt-kapacitás nélkül. A piacon újratöltésre egyébként csupán három nagy társaság képes az országban.

A főtitkár cáfolta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium álláspontját az újratöltéshez szükséges technológiai hátteret illetően, amely szerint az eldobható és a visszaváltható csomagolásoknál a töltés a címkézési mozzanatot kivéve lényegében megegyezik, így különösebb beruházásokra sincsen szükség. Egy átlagos méretű italgyártónak körülbelül 800 millió forintos beruházásra kell számítania, amennyiben egy újratöltésre alkalmas komplett gyártósort kíván üzembe állítani - mondta Kiss Gáborné.

Magyarázata szerint ugyanis az élelmiszer-biztonsági követelményeknek is megfelelő technológia a töltő- és címkézőblokk mellett a rekeszek ki- és bepakolását, illetve a többfázisú forró vizes és lúgos mosást végző berendezések, valamint a palackok minőségét több ponton ellenőrző szkennerek beszerzését is igényli. Ezekre az eszközökre az eldobható csomagolású termékek töltésénél nincsen szükség - mondta a főtitkár.

Tovább drágítja a technológiát, hogy több százmillió forintba kerül a megfelelő mennyiségű rekesz és vastag falú palack megvásárlása, a raktárkapacitás és az üzemcsarnok méretének akár ötvenszázalékos bővítése. Kiss Gáborné szerint az alkoholmentes italokat gyártó multinacionális cégek rendelkeznek már újratöltési technológiával, és egyébként sem jelentene különösebben nagy kiadást számukra egy ilyen technológia bevezetése, így náluk áremelést a jogszabály közvetlenül nem idéz elő.