Az észt a negyedik legnyitottabb gazdaság

Vágólapra másolva!
Idén először nem szerepel az Egyesült Államok a világ legnyitottabb gazdaságainak éllovasai között, ugyanakkor az első tíz helyen hat európai ország áll, közülük Észtország az előkelő negyedik helyen - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A The Wall Street Journal és a The Heritage Foundation által összeállított listát akárcsak tavaly, idén is Hongkong és Szingapúr vezeti, az első tíz helyezett közül pedig hat európai. Utóbbiak közül a legelőkelőbb, harmadik helyen Luxemburg áll, őt követi Észtország, Írország, Nagy-Britannia, Dánia és Izland.

Az Egyesült Államok idén először nem került be a legjobb 10-be, jelenleg a 13. helyen áll Svájc mögött. Az utolsó nyitottnak minősített gazdaság a 17. helyen álló Hollandia. Az utána következő országok - így Németország és Ausztria is - csak nagyobbrészt nyitott gazdaságnak minősülnek. Magyarország is ebbe a kategóriába került a 35. helyen. A teljesen nyitott gazdaságok sorában az új uniós tagállamok egyedül Észtország szerepel.

Az index tíz kritérium alapján állítja fel az országok gazdasági szabadságának, illetve liberális jellegének sorrendjét. Ilyenek például az eladósodottság mértéke, a kormányzati beavatkozás a gazdasági életbe, a monetáris politikába, vagy a kereskedelembe. Minél alacsonyabb az egyes kritériumok értéke, annál liberálisabb egy adott gazdaság - írja a Népszabadság.