Visszatértek az amerikai cégek Líbiába

Vágólapra másolva!
Amerikai cégek kapták a legtöbbet abból a tizenöt olaj- és gázkutatási engedélyből, melyet Líbia a hétvégén osztott ki. Ezzel amerikai cégek mintegy 20 év után ismét visszatérhettek az országba - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Engedélyt kapott többek között az Occidental, a ChevronTexaco és Amerada Hess. Szintén az első körben kapott kutatási engedélyt a kanadai Verenex Energy Inc., az algír Sonatrach, az Egyesül Arab Emirátus-beli Liwa és a brazil Petrobas is. A hétvégi aukció vesztesei egyértelműen az európai olajcégek voltak, akik üres kézzel térhettek haza.

Miután tavaly feloldották a Líbia elleni embargót, az ország célja az, hogy az engedélyek kiadásával tőkeerős külföldi befektetőket csalogasson az országba. Líbia rendelkezik Afrika legnagyobb olajtartalékaival, naponta jelenleg 1,6 millió hordó olajat hoz a felszínre, ami az évtized végére a várakozások szerint 2,1 millió hordóra nőhet.

Abdul al-Badri, a líbiai nemzeti olajtársaság elnöke közölte, hogy a jövő hónapban további 40 engedélyt adnak ki.