Egyéves haladékot kapott az EU-tól Görögország

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság azt javasolja az uniós pénzügyminisztereknek, hogy Görögországnak 2005 helyett csak 2006-ban kelljen a GDP 3 százaléka alá szorítania államháztartási hiányát - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió a közelmúltban eljárást indított Görögország ellen, miután a revíziók nyomán kiderült, a hiány 1997-től kezdve minden évben magasabb volt a stabilitási paktumban rögzített 3 százaléknál. 2004-ben például a becsült adatok alapján 5,6 százalékra rúgott a hiány, részben az athéni olimpia vártnál magasabb költségei miatt.

A görög kormány idén 2,8 százalékos deficitcélt tűzött ki, az EU azonban nem tartja lehetségesnek a cél teljesítését, és 3,6 százalékos hiányt valószínűsít. Az egyéves haladékot éppen azzal indokolja a bizottság, hogy ha ilyen rövid idő alatt próbálná meg Görögország a kívánt szint alá csökkenteni hiányát, az túlzottan negatív gazdasági következményekkel járna - írja a Napi Gazdaság.