Idén 2 százalékkal nőhetnek a lakásárak

Vágólapra másolva!
A Gazdaságkutató Rt. (GKI) és az AL Holding fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2004 utolsó negyedévében mínusz 21,6 százalék volt - közölte Akar László, a GKI vezérigazgatója és Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója csütörtökön. A piaci szereplők szerint idén 2 százalékkal nőnek a lakásárak.
Vágólapra másolva!

Akar László elmondta: az ingatlanpiac helyzetéről képet adó és elsősorban a kereslet és a kínálat viszonyát, a piaci szereplők jövőbeni terveit és várakozásait számszerűsítő mutató lényegében nem változott az előző negyedév óta. A lakáspiacon a legpesszimistább a hangulat, amit csak részben képes kompenzálni a más piaci szegmensekben, különösen az üzlethelyiségek és az irodák piacán jellemző optimistább jövőkép.

A piaci szereplők szinte az összes ingatlanszegmensben a várható fogyasztói árindex alatti árnövekedést várnak, így a következő 12 hónapban az új lakóingatlanok, irodák és üzlethelyiségek ára várakozásaik szerint 2, a raktárak, üzletcsarnokok ára 3, míg a telkeké 5 százalékkal emelkedik.

Az irodapiacon a GKI felmérése szerint enyhe javulás érzékelhető, amiben szerepe van annak is, hogy az új fejlesztések visszaestek, így csökkent a kínálati nyomás. Az irodapiac tavaly rekordévet zárt, összesen mintegy 220-230 ezer négyzetméter területet adtak bérbe, ami közel 100 ezerrel több az előző évesnél.

Az üzlethelyiségek ingatlanpiaci megítélése számottevően javult a forgalmazók és fejlesztők értékelése szerint. A bevásárlóközpontok sikerét jelzi, hogy bérleti díjaik az elmúlt években is emelkedtek, jelenleg a helytől függően 20-80 euró között mozognak négyzetméterenként. Bérleti díjaik a jövőben, ha kis mértékben is, tovább nőnek.

A lakáspiacon működő vállalati szereplők alapvetően pesszimistán értékelik a tavalyi évet és nem derűlátóak az idei évvel kapcsolatosan sem. Ennek oka a kereslet visszaesése mellett még mindig bővülő kínálat.

A lakóingatlanok piacán a tavalyi utolsó negyedévben nominálisan nem változtak az árak, sőt az ingatlanforgalmazók véleménye szerint a használtlakás-piacon árcsökkenés következett be. A Fészekrakó program a GKI véleménye szerint csak néhány ezer háztartás számára nyit új lehetőséget a lakáshoz jutáshoz. Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója szerint a Fészekrakó programmal megcélzott csoport nem tudja a készletet felszívni, mert a kedvezményezettek anyagi helyzetük miatt az 1-1,5 szobás lakásokra fókuszálnak.