Az APEH szerint törvényes az inkasszó

Vágólapra másolva!
Ha valaki vagy valamely cég nem fizeti be a jogszabályok alapján befizetendő adóját, akkor azt más bevétellel kell pótolni a költségvetésben, ezt is figyelembe kell venni az inkasszó megítélésénél - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese az adóhivatal budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Vámosi-Nagy Szabolcs kifejtette: ha az arányokat nézzük, 100 adófizető cégből vagy magánszemélyből 90 becsületesen adózik. A maradék 10-ből 7 jelzi az adóhatóságnak, hogy adófizetési nehézségei adódtak, így valamilyen időre halasztást kér, míg a "fennmaradó három se nem jelez, se nem ír, nem szól, csak nem fizet".

Az elnökhelyettes nem tartaná jónak annak az úgynevezett kétlépcsős rendszernek a bevezetését Magyarországon, ha az inkasszó, az azonnali beszedési megbízás esetleges alkalmazásáról előtte figyelmeztetnék a nem fizető adózót. Valószínű, hogy ekkor az adózó bankszámláján egyetlen forint sem maradna - húzta alá Vámosi-Nagy Szabolcs.

Az elnökhelyettes megismételte az APEH már korábban rögzített álláspontját: az állami adóhatóság az adótartozások beszedése során az azonnali beszedési megbízást törvényesen alkalmazza, annak elhagyása csak a jogszabályok módosítása alapján történhet.

Kiemelte: a helyettes ombudsman az inkasszó jogosultságáról készített vizsgálatában az állami adóhatóságra elmarasztaló megállapítást nem tett, a felvetett kifogások az adóhatóság gyakorlatában nem fordultak elő.