Magasabb hiányt vár a Pénzügyminisztérium

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium 78,6 milliárd forintos államháztartási hiányt vár márciusra és 472,6 milliárdot az első negyedévre a korábban prognosztizált 46,6 milliárd, illetve 415,8 milliárd helyett - jelentette be Várfalvi István helyettes államtitkár a tárca szerdai tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A márciusi várható többletdeficitből 15 milliárd forint az áprilisról márciusra előrehozott agrártámogatásból, 18 milliárd pedig a kisebb márciusi áfabevételből származik - mondta Várfalvi István. Az első kéthavi adatok, illetve a márciusi hiányprognózis nyomán a 42 milliárd forintos költségvetési tartalékból 25 milliárdot a kormány nem kíván elkölteni, hangzott el a tájékoztatón.

Az első negyedévben az egész évre tervezett államháztartási hiány 46 százaléka valósult meg, ugyanakkor a társasági adóbevételek 40 százaléka decemberben folyik be, és az áfa-bevételek nyáron, illetve a decemberi vásárlások során gyorsulnak fel - magyarázta Várfalvi.

A kiadásoknál viszont fordított a helyzet, ugyanis az első negyedévben esedékesek az szja-visszaigénylések, az autópálya számlák, a Grippen-törlesztőrészlet, és az agrártámogatások kifizetése - tette hozzá a helyettes államtitkár.