Hiányzik a rendszerváltás utáni állami vagyon harmada

Vágólapra másolva!
Az állam rendszerváltáskor meglévő vagyonából 10 százalék, mintegy 760 milliárd forintnyi vagyon van még állami kézben - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. A szakértő szerint az 1990. évi induló vagyonból hiányzik mintegy 30 százalék.
Vágólapra másolva!

A vagyon mintegy 30 százalékát, nyilvántartási értéken 1700 milliárd forintnyi, (2600 milliárd forintnyi működő) vagyont sikerült értékesíteni - tette hozzá Kovács Árpád, az Országgyűlés gazdasági illetve számvevőszéki bizottságának együttes ülésén. A szakértő az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézete által "A magyarországi privatizáció tanulságai" című tanulmányát ismertette.

A tanulmány szerint az állami vagyonból 10 százalékot a felszámolások, végelszámolások emésztettek fel, mintegy 20 százalékot a kedvezményes magánosítás, illetve a helyi önkormányzatoknak, a tb-önkormányzatoknak és más nem állami vagyonkezelő szervezetnek történt vagyonátadás tett ki. Kovács Árpád szerint az 1990. évi induló vagyonból hiányzik mintegy 30 százalék, amiből 10-15 százalék a piaci értékvesztés és a rossz gazdálkodás miatti vagyonvesztés, míg a fennmaradó hányad a balkáni háború az államháztartás beszorított pozíciója, eladási kényszer, illetve rövid távú érdekek diktálta alulértékelés miatt veszett el.