Szlovákiában egy éve csökken a tizenkét havi infláció

Vágólapra másolva!
Szlovákiában márciusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn, a hazai szabvány szerint számolva.
Vágólapra másolva!

Az elemzők átlagosan 0,1 százalékos havi és 2,7 százalékos tizenkét havi inflációt vártak márciusról. Februárban 0,3 százalékos volt a havi és 2,7 százalékos a tizenkét havi infláció, tavaly márciusban pedig 8,2 százalékos tizenkét havi árdrágulást regisztráltak.

A szabályozott árakat kiszűrő maginfláció márciusban negatív volt, 0,2 százalékos csökkenéssel, a tizenkét hónapra az emelkedés 0,9 százalékos volt. Az elemzők 1,1 százalékos tizenkét havi adatot vártak márciusról. Februárban 0,3 százalékos havi és 1,1 százalékos tizenkét havi maginflációt mértek.

A tizenkét havi infláció kilencedik hónapja folyamatosan csökken Szlovákiában, ahhoz képest, hogy az árfelszabadítások és az illetéknövelések tavaly év elején igen meggyorsították az ütemet. Decemberben 5,9 százalékos, tavaly januárban 8,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció Szlovákiában.

Az infláció lassulása lehetővé teszi, hogy a Szlovák Nemzeti Bank további kamatcsökkentésekkel élénkítse még jobban a külföldi tőke beáramlásával amúgy is jól táplált gazdaságot. Igaz, a szlovák korona év eleji gyors felértékelődése megszűnt, vagyis a kamatcsökkentési kényszer is elmúlt, de a lehetőség legalábbis megmaradt.

A központi bank idén júniusra 4,0 százalékos tizenkét havi inflációs előrejelzést tart érvényben, ez év végére a célsávja 3,5 százalék, plusz-mínusz 0,5 százalékpontos tűréssel, az EU-szabvány szerint számolva. Jövő év végére 2,5 százalék alatti, 2007 végére és 2008 végére 2 százalék alatti tizenkét havi infláció a célja, teljesítendő az euróövezeti-csatlakozási feltételek közül az inflációra vonatkozót. A szlovák kormány jövőre szeretne belépni az euróövezet előszobájául szolgáló, kötött ERM-II. átváltási mechanizmusba, és 2007-re akarja teljesíteni az euróövezeti feltételeket.

A szlovák korona március elejéig körülbelül 3 százalékkal drágult az év eleji értékhez képest, azóta ezt elvesztette. Tavaly 6,2 százalékkal erősödött az euróval szemben, a javuló külső mérlegek és a külföldi tőke nagy beáramlása miatt.