Biztos nem tartható a hiánycél az elemzők szerint

Vágólapra másolva!
A keddi államháztartási adatok és előrejelzés után most már gyakorlatilag bizonyos, hogy nem tartható az idei egész éves hiánycél, írták a vezető londoni elemzők. A JP Morgan szerint még saját előrejelzésük sem teljesül, a DrKW elemzői szerint mindenképpen kiadáscsökkentő intézkedések kellenek, míg a BNP Paribas szerint megállt a forint erősödése, és ezzel elhárult az MNB-re nehezedő erőteljes nyomás.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium által kiadott becslés szerint az áprilisi deficit 244,559 milliárd forint, az első négyhavi hiány 729,21 milliárd forint lesz, az éves előirányzat 71,2 százaléka, a GDP 3,3 százaléka.

Még a JP Morgan előrejelzése sem tartható

A JP Morgan pénzügyi csoport londoni befektetési irodájának feltörekvő piaci elemző részlege gyorselemzésében azt írta: csak az áprilisra jelzett deficit a GDP-érték 1,1 százalékával lesz egyenlő, és igen kedvezőtlen összehasonlításban áll a tavaly áprilisban mért 113 milliárd forintos havi deficittel. Ha az idén áprilisra adott hiánybecslés a május 6-ai hivatalos adatismertetésben helytállónak bizonyul, az annak a kockázatával jár, hogy még a JP Morgan által jelenleg érvényben tartott, 5,4 százalékos egész éves államháztartási deficitnél is nagyobb lesz a hiány, pedig ez is már 0,7 százalékponttal haladja meg a hivatalos célt - közölte a bankcsoport londoni irodája.

Kiadáscsökkentő intézkedések kellenek

A Magyarországon is aktív Allianz csoport londoni befektetési részlege, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) kommentárja szerint jóllehet igaz, hogy több rendkívüli tétel - 13. havi bérek, mezőgazdasági támogatások, soron kívüli nyugdíjfolyósítások, magas adósságszolgálati költségek, autópálya-finanszírozás - emelte az év eleji deficitet, a DrKW-nak meggyőződése, hogy kiadáscsökkentő intézkedések nélkül nem teljesíthető az idei 4,7 százalékos GDP-arányos deficitcél. A Dresdner szerint a pénzügyminisztérium élén bejelentett csere komoly lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy hiteles kiadáscsökkentő intézkedések bejelentésével demonstrálja elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció mellett. Ha ez a lehetőség kimarad, és ismét felfelé módosítják a deficit-előrejelzést, az már a forint meredek árfolyam-korrekciójának jelentős kockázatával járna - áll a DrKW elemzésében.

Enyhült az MNB-re kifejtett nyomás

A BNP Paribas bankcsoport londoni befektetési irodájának térségi elemzése szerint a máris megingott forint - és a vártnál rosszabb márciusi infláció - miatt várhatóan leáll az MNB kamatcsökkentési kurzusa. A jelentés szerint az erős bázishatások valószínűleg 3,0-3,5 százalék között tartják a 12 havi inflációs számokat a harmadik negyedév végéig, de az év végére az infláció 4,0 százalék fölé gyorsulhat vissza. A BNP Paribas elemzői szerint ennek oka a magas olajár mellett a forint reálfelértékelődésének várható gyengülése, sőt valószínű nominális leértékelődése lesz. A forint felértékelődési folyamata máris visszafordult, és ezzel elhárult az MNB-re nehezedő erőteljes nyomás a további meredek kamatcsökkentésre - áll az elemzésben.