A tartósan erős euró fékezi az eurózóna növekedését

Vágólapra másolva!
Az euróövezeti gazdaságnak tartósan be kell rendezkednie az erős euró által fékezett, lassú növekedésre, a Standard and Poor's szerdán Londonban kiadott előrejelzése szerint. A hitelminősítő egy éven belül 1,45 dolláros euróárfolyammal számol. A cég a kelet-európai régióban továbbra is erős növekedést vár.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb hitelminősítőjének összefoglalója szerint az euró 2000-től 2005 elejéig nem kevesebb mint 30 százalékkal erősödött a dollárhoz képest. Az euróövezeti exportőrök versenyképessége szempontjából azonban nem is a felértékelődés mértéke, hanem annak üteme a legnyomasztóbb tényező: az euró utóbbi öt évi kumulált drágulásának zöme az utóbbi másfél évben ment végbe, 2003-ban ugyanis a 2000 elejihez képest a felértékelődés még csak 10 százalékos volt - áll az S&P londoni irodájának elemzésében.

Mindeközben az euróövezeten kívüli legnagyobb valuta, az angol font az euró ütemének felével, 15 százalékkal értékelődött fel a dollárhoz képest a hitelminősítő jelentése szerint. Az euró meredek drágulása okozta árversenyképesség-erózió tipikus ellenszere a termelékenység javítása lenne, a legnagyobb euróövezeti gazdaságokban azonban rendkívül gyenge a termelékenységjavító célú beruházási tevékenység: az ilyen jellegű beruházások éves szintre számolt értéknövekedése a tavalyi utolsó negyedévben nem érte el a 2 százalékot, miközben az Egyesült Államokban meghaladta a 8 százalékot, Nagy-Britanniában pedig a 4 százalékot - áll a Standard and Poor's jelentésében.

A hitelminősítő szerint illúzió lenne azt várni, hogy a dollár lefelé tartó árfolyam-tendenciája megfordul, főleg azért, mert az amerikai és az euróövezeti belső kereslet növekedési ütemeinek különbsége erős marad, ami miatt a külföldi termékek iránti igény gyorsabban növekszik az amerikai gazdaságban, mint Európában, növelve az amerikai folyómérleg-hiányt.

A Standard and Poor's előrejelzése szerint a dollár a következő 12 hónapban - ha nem is lineárisan, hanem szakaszosan - 1,45 dollár/euróig fog gyengülni. A hitelminősítő szerint az olajárak tartós csökkenésére sem érdemes számítani a következő években, bár reálértéken az olaj ma jóval olcsóbb, mint a 70-es években volt. A reálértéken számolt drágulás is sokkal enyhébb, mint a korábbi évtizedekben: 2003 júniusa és 2005 márciusa között a nyersolaj reálértéken 74 százalékkal drágult, az 1974-ben mért 185 százalékos, illetve az 1978-79-es 158 százalékos reáláremelkedés helyett - áll a jelentésben.

A S&P mindezek alapján az euróövezeti növekedést a tavalyi 1,7 százalék után 2005-re is 2 százalék alá jósolja, azzal, hogy jövőre várható valamelyes gyorsulás. Kelet-Európában ugyanakkor a lendület fennmaradását várja a cég: Magyarországon 2005-ben és 2006-ban is 4,0 százalékos, Csehországban a következő néhány évre 3,5 százalékos, Lengyelországban 2005-ben 4,3 százalékos növekedésre számítanak a hitelminősítő londoni elemzői.