Nem kapnak haladékot a kényszervállalkozók

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nem kapnak további haladékot a színlelt szerződéssel foglalkoztatottak. Az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága elvetette a színlelt szerződések megszüntetésére vonatkozó moratórium meghosszabbítását célzó képviselői indítványt.

Pető Iván (SZDSZ) törvénymódosító indítványát a kormányzat képviseletében jelen lévő Schrenk László, a Pénzügyminisztérium vezető tanácsosa sem támogatta. Azt hangsúlyozta, hogy a probléma rendezésére kormányzati előterjesztés készül. Ennek előkészítésén több minisztérium részvételével jelenleg is dolgoznak. A javaslatot csak a bizottság SZDSZ-es tagja támogatta, az ellenzékiek nemmel, az MSZP-s képviselők tartózkodással szavaztak.