Aggasztónak találja a magyar gazdaság állapotát a Merrill Lynch

Vágólapra másolva!
Stabilitási aggodalmakat vet fel a magyar gazdaság állapota, állítja a világ egyik legnagyobb befektetésibank-csoportjának új térségi jelentése. A Merrill Lynch londoni irodája által összeállított európai feltörekvő piaci helyzetelemzés májusi kiadása szerint a gazdaság növekedési üteme valószínűleg 3 százalék közelébe lassul.
Vágólapra másolva!

A befektetési cég szerint a bizonytalanságot fokozza, hogy a statisztikai hivatal állítólag ellentmondásos módszertani változtatásokat alkalmaz, amelyek javították a tavalyi GDP-adatokat. A Merrill Lynch úgy látja, a tavalyi második félévi tényleges növekedés gyengébb volt a számok által jelzettnél. Azt az előrejelzést, hogy áprilisban teljesülhetett az éves államháztartási deficitcél 71 százaléka, a Merrill Lynch drámai romlásnak nevezi. A tavalyi időarányos hiány ugyanis az éves cél 42 százaléka volt.

A bank térségi elemzői szerint az eddigi adatok alapján csodának kellene történnie ahhoz, hogy tartani lehessen az idei éves hiánycélt, amely - az ESA95 szabvány szerint - hivatalosan 4,7 százalék. A Merrill Lynch ezzel szemben 5,5 százalékos központi hiányt vár 2005 végére. Sőt, amennyiben nem lesznek kiigazító intézkedések, a hiány a 6 százalékot is elérheti.Tény, hogy bizonyos idei kifizetéseket előrehoztak a január-áprilisi időszakra, de ugyanez igaz a bevételekre is: például a 125 milliárd forintnyi autópálya-koncessziós díjra, áll az elemzésben.

Az elemzés kritikusnak nevezi a stabilitás szempontjából, hogy a piacok és a külföldi elemzők már nem hisznek a költségvetési adatok valódiságában. Kétségeket ébresztenek a mérlegbe be nem vett költségvetési tevékenység fokozódó jelei. Ennek legvisszásabb módjának a jelentés készítői az autópályacégek beruházásainak finanszírozását említik, amely gyakorlatilag állami garancia mellett felvett kereskedelmi hitelből valósul meg.

Az inflációs kilátásokról ugyanakkor a Merrill Lynch elemzői azt írták, hogy Magyarország közeledik az árstabilitás megteremtéséhez. A jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén a maginfláció nyárra 2 százalék alá süllyedhet, és ez jó eséllyel 2,5 százalékig csökkenti addigra a teljes fogyasztói árindexet. Az elemzők szerint az év végi tizenkét havi infláció sem lesz 2,5-3 százalék fölött.