Pénteken a legerősebb a bevásárlók rohama

Vágólapra másolva!
A magyar lakosság legszívesebben péntekenként vásárol valamelyik üzletlánc gyalogosan is könnyen megközelíthető boltjában. Többnyire készpénzzel fizetnek, vásárlásonként átlagosan 1500 forintot, áll a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb elemzésében.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tavalyi 1386 forinttal szemben idén átlagosan 1528 forintot költ el vásárlásonként a magyar lakosság. A fogyasztók által látszólag leginkább kedvelt napok tekintetében jelentős változás nem történt a 2002-2004-es időszakban.

Vásárláshttp://origo.hu/uzletinegyed/vasarlas/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A vásárlások számát tekintve 2004-ben továbbra is vezet a pénteki nap (18 százalék), ezt követi a csütörtök és szombat 16-16 százalékkal. A hét e három napja az érték szempontjából is kiemelkedik: együttesen a heti összforgalom mintegy 54 százalékát képviselik. Az egy héten vásárlásra elköltött összeg 20 százaléka, megközelítően 440 milliárd forint pénteken kerül az üzletek kasszájába. A második legnagyobb forgalmat - mintegy 396 milliárd forintot - szombaton regisztrálták.

A vásárlások 71 százalékára délelőtt kerül sor, bár a délutáni kosarak nagyobb értékűek, a forgalomnak így is 63 százaléka realizálódik ekkor. Bevásárolni - a korábbi évekhez hasonlóan - a megkérdezettek 70 százaléka jellemzően gyalogosan jár. E vásárlások azonban a forgalomnak mindössze 51 százalékát teszik ki. Az autós vásárlások teljes forgalomból való részesedése évről évre növekszik, és 2004-ben elérte a 36 százalékot.

A fizetés módjára még a készpénzes a jellemzőbb. A kártyás számlakiegyenlítés azonban növekedést mutat mind számát (3 százalék), mind az így történő fizetés értékét tekintve (9 százalék). Mivel a fizetési mód lehetővé tétele infrastrukturális beruházást igényel, elsősorban a hipermarketekben jellemző, ahol már a forgalom 27 százalékát adja.

A bevásárlás továbbra is női feladat maradt. A vásárlások 62 százalékát a háziasszony intézi egyedül, 25 százalékában vesz részt egyszerre legalább két családtag. A láncba szerveződött kereskedelem aránya évről évre növekvő tendenciát mutat, 2004-re elérte a teljes forgalom 66 százalékát.