Megszüntetnék a deficiteljárást Hollandiával szemben

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy a 2004 júniusában Hollandiával szemben elrendelt deficiteljárást szüntessék be, mivel az országnak sikerült az államháztartás hiányát a bruttó hazai termék 3 százaléka alá szorítania.
Vágólapra másolva!

Joaquin Almunia gazdasági és pénzügyekben illetékes bizottsági tag szerint "Hollandia példája mutatja, hogy gyors és tartós eredmények érhetők el az államháztartás konszolidálásában, ha azt energikusan hajtják végre".

Hollandia takarékossági intézkedéseket vezetett be, és azt tervezi, hogy a hiányt 2005-ben a GDP 2,0, 2006-ban 1,6 százalékára viszi le. Az EU az országnak 2005-ig adott időt, hogy a túlságosan magas államháztartási hiányát leépítse, ezt azonban Hága hamarabb teljesítette.

Még kilenc ország ellen folyik eljárás

Az EU Hollandián kívül további kilenc ország ellen folytat eljárást: Németországon, Franciaországon, Görögországon kívül az euróövezethez nem tartozó Csehország, Ciprus, Magyarország, Málta, Lengyelország és Szlovákia helyzetét kíséri figyelemmel.

Az eurózóna átlagos államháztartási deficitje 2004-ben a GDP 2,7 százalékát tett ki az EU becslése szerint, a 2003-as 2,8 százalékos arány után.