Héthónapos csúcson a dollár

Vágólapra másolva!
Hét hónapja nem volt ilyen rossz helyzetben az euró a dollárhoz képest. A tokiói tőzsdén egy euró 1,2560 dollárba került. Elemzők szerint az Euró továbbra is komoly nyomás alatt marad az EU alkotmányról tartott, kétes kimenetelű francia népszavazás miatt.
Vágólapra másolva!

Hét hónapos csúcson van az amerikai dollár az euróhoz képest. A tokiói tőzsdén egy euró 1,2560 dollárba került hétfőn. Az euróra nehezedő nyomásnak szakértők szerint egyelőre nincs vége - írja a Washington Post.

Elemzők úgy látják, hogy az európai alkotmányról tartandó francia népszavazás veszélyezteti az eurózóna stabilitását. A közvélemény-kutatások alapján úgy tűnik, az alkotmány ellenzői vezetnek. Ha Franciaország nem fogadja el az EU alkotmányát, az az egész Unió stabilitását veszélybe kerül.

Szintén hozzájárult az uniós valuta rossz szerepléséhez Schröder német kancellár, aki előrehozott szövetségi választást akar Németországban, miután pártja, az SPD vesztett az addig szociáldemokrata erősségnek tartott Északrajna-Vesztfáliában.

Az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) várhatóan kamatot emel, hogy elkerülje a lassú gazdasági növekedéssel járó inflációt. A Fed várhatóan 0,25 százalékkal emeli meg a jelenleg 3 százalékon álló kamatot.

Ezzel szemben az Európai Központi Bank elemzők szerint továbbra is 2 százalékon tartja majd a kamatot, ugyanis az eurózónában meglehetősen lanyha a gazdaság növekedése - tudósít a Reuters hírügynökség.