EKB-kamatvágást jósolnak a szakértők

Vágólapra másolva!
Kamatot csökkenthet az Európai Központi Bank szakértők szerint. Az EU-jegybankja eddig nem engedett a politikai nyomásnak és több mint két éve két százalékon tartja az alapkamatot - írja a Világgazdaság. Magyar szakemberek szerint a forintnak jót tenne az uniós kamatdöntés.
Vágólapra másolva!

Kamatvágást jósolnak az Európai Központi Banknál (EKB). Ottmar Issing, a bank főközgazdásza "trendfordulót" emlegetett a német Handelsblattnak adott interjújában. Issing szerint nem kizárható a kamatcsökkentés.

A bank múlt heti kamatdöntő ülése után Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke úgy nyilatkozott, hogy az alacsony szinten tartott kamat kedvez az Unió gazdaságának. A bank már huszonhatodik hónapja nem enged a politikai nyomásnak, és változatlanul 2 százalékon tartja a kamatot.

Az EKB kamatdöntése megerősítené a forintot, mert a kamatkülönbözet miatt vonzóbbá válnának a térségbe irányuló befektetések - állítja Trippon Mariann, a CIB elemzője. Barcza György, az ING elemzője szerint az EKB kamatvágására a monetáris tanács is csökkentéssel válaszolna, így alig lenne érezhető az uniós kamatvágás a forinton.