Bush elengedné Afrika adósságait

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a reformok útjára lépett afrikai fejlődő országok teljes adósságának eltörlését fogja javasolni a hét vezető ipari állam és Oroszország vezetőinek július eleji csúcstalálkozóján - közölte kedden George Bush amerikai elnök, aki egyúttal 674 millió dollár értékű pótlólagos humanitárius segélyt is bejelentett Afrika javára.
Vágólapra másolva!

Bush elnök Tony Blair brit miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban folytatott megbeszélését követően, a két vezető közös sajtóértekezletén tette e bejelentést. A találkozó legfontosabb témája a hét vezető ipari államot és Oroszországot tömörítő nyolcak (G8) július elején esedékes skóciai csúcsértekezletén terítékre kerülő segélyezés kérdésének megvitatása volt, Blair ezt ugyanis a csúcs központi témájává kívánja tenni.

Az amerikai elnök elmondta, hogy Egyesült Államok és Nagy-Britannia a legszegényebb afrikai országok teljes adósságának eltörlését célzó javaslatot készít elő a G8 csúcsértekezletére. Washington és London egyetért abban, hogy a reformok útjára lépett, súlyosan eladósodott fejlődő országoknak nem kell adóssághegyekkel megterhelni.

Az elképzelésről érdemi részleteket nem közöltek. Blair reméli, hogy az adósságkönnyítés terve a nyolcak pénzügyminisztereinek pénteki-szombati londoni találkozójára elkészülhet.

Bush elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 674 millió dolláros pótlólagos humanitárius segélyt bocsát Afrika rendelkezésére. Ebből 414 millió dollárt az Afrika szarván fenyegető éhínség azonnali enyhítésére fordítanak. A Fehér Ház előzetes közlése szerint a 674 millió kiegészíti azt az 1,4 milliárd dollárt, amelyet az Egyesült Államok korábban az ENSZ Afrika megsegítését célzó alapjának ígért.

A Bush legfőbb szövetségesének számító Blair ily módon nem tudott amerikai támogatást szerezni ahhoz az ambiciózus brit tervhez, hogy a nemzetközi pénzpiacokon szerezzenek pótlólagos forrásokat az afrikai segélyezéshez. Blair mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek közös óhaja, hogy segítséget nyújtson a fekete kontinensnek a sok millió ember életét megkeserítő szegénységből és nélkülözésből való kiemelkedéshez; az afrikai vezetőktől azonban szintén kötelezettségvállalást várnak arra, hogy demokratikusan kormányoznak, felszámolják a korrupciót és biztosítják a segélyek eljutását a rászorulókhoz.

Bush és Blair beszélt a globális felmelegedésről is, amelyet Blair szintén szeretne megvitatni a júliusi G8-csúcson. Az Egyesült Államokat súlyos bírálatok érték amiatt, hogy nem ratifikálta az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását korlátozó kiotói egyezményt, míg az európai országok és Oroszország ezt megtette. Bush igyekezett védeni kormánya teljesítményét. A globális felmelegedést hosszú távon komoly problémát okozó kérdésnek mondta, s hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a világon minden más országnál többet költ a klímaváltozással összefüggő kutatásokra. Az amerikaiaknak változtatniuk kell nagy energiafogyasztással járó szokásaikon és a benzinfaló járművektől remélhetőleg másfajta megoldások - például hidrogénmeghajtású járművek - felé fordulnak - tette hozzá.