Ezermilliárd dolláros többletköltséget hozott a drága olaj

Vágólapra másolva!
Ezermilliárd dollár többletkiadást okozott eddig a meredek olajár-emelkedés a fogyasztó országoknak. Egy vezető londoni befektetési társaság előrejelzése szerint azonban ez alkalommal nem kell az olajáremelkedést követő recessziótól tartani.
Vágólapra másolva!

Több mint 900 milliárd dollárral növelte az olajfogyasztó térségek importkiadásait a drága olaj az utóbbi két évben. A londoni Barclays Capital bankház hétfőn kiadott elemzése szerint az idei második negyedévben 200 milliárd dollárral növekedtek az olajimportőr országok költségei a tavalyi év hasonló adataihoz képest.

Történelmi összevetésben az ilyen mértékű olajdrágulás mindig recessziót okozott, de a jelenlegi helyzettől eltérően ilyenkor a jegybanki kamatok is emelkedtek - áll a londoni jelentésben. Jóllehet az amerikai Federal Reserve fokozatosan szigorít, a szövetségi alapkamat még most is egy teljes százalékponttal marad el attól a szinttől, amelyen a jelenlegi gazdasági ciklusban "normális esetben" lennie kellene - írták a Barclays Capital elemzői.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő sem jósol komoly visszaesést. A Moody's szerint jóllehet a világgazdaságban most kezdődik a negyedik komoly olajár-inflációs időszak 1969 óta, a korábbiakhoz képest szinte elenyésző monetáris szigor ezúttal várhatóan csökkenti a növekedési kockázatokat. A Federal Reserve által érvényben tartott szövetségi alapkamat reálszinten számolva 1973-74-ben átlagosan 6,2 százalék volt, 2000-2001-ben 3,9 százalék, a 2005. júniusról visszaszámolt egy évben ugyanakkor 0,2 százalék - állt a hitelminősítő Londonban kiadott június végi globális elemzésében.

A Barclays Capital hétfői átfogó elemzése szerint nem lehet kizárni, hogy hurrikánok okozta termeléskiesés vagy geopolitikai feszültségek miatt decemberre 70 dollár fölé emelkedik a nyersolaj világpiaci ára. Az elemzők szerint azonban az olajárak az év hátralévő részében átlagosan nem fogják meghaladni a jelenlegi szinteket, mivel a mostani kiugrást a fizikai kereslet mellett az elővigyázatossági készletfeltöltések és a fedezeti vásárlások is hajtották.