A korrupció ellen harcolnak az afrikai cégek

Vágólapra másolva!
Az afrikai cégek arra kérik a világ vezetőit, hogy segítsék őket a korrupció elleni harcban - értesült a BBC. A felhívás a G8-ak Üzleti Összefogás Afrikáért nevű fórumán hangzott el kedden. Bár a G8 országai segíthetnek a megoldás keresésében, gyakran a fejlett országok cégei is kenőpénzzel érik el céljukat.
Vágólapra másolva!

Afrika fő problémája az, hogy a korrupciót legtöbben a az üzleti élet szerves részeként képzelik el a kontinensen. "A nagy multicégek azt hiszik, hogy Afrikában csak úgy lehet üzletet kötni, ha megvesztegetnek valakit" - mondta Elias Dewa, egy botswanai kereskedelmi cég elnöke. Leginkább a bizalom hiánya a felelős az alacsony befektetési kedvért.

"Jelenleg körülbelül egybillió dollárt fektetnek be a világon, ennek mindössze két százaléka kerül Afrikába" - mondta Silane Mwenechanya, a Zambiai Üzleti Fórum vezetője. A működőtőke hiányának következményei pedig nyilvánvalóak.

A felhívás szerint a G8-nak és a többi fejlett országnak segítséget kell adnia az afrikai magánszektornak, hogy harcoljon a korrupció ellen. Segíthetnének fejleszteni és bemutatni az üzleti gyakorlatot a vállalatoknak, és erősíthetnék a korrupcióellenes szövetséget a cégek, a kormány, a civil szervezetek között.

Bár a G8 javaslatai új utakat mutathatnak, fontos, hogy elismerjék, a fejlett országok vállalatai is gyakran kenőpénzzel érik el céljaikat. Az afrikai üzleti élet rendkívül átpolitizált, a bürokrácia és a hivatalnokok tetszés szerinti szabályértelmezése pedig arra bátorítja a vállalatokat, hogy megkerüljék a törvényt.

A részvétel hiánya a gazdasági életben Afrika többségének azt jelenti, hogy nagyon kevés az ösztönzés a korrupció elleni harchoz, ezért kérték a G8 támogatását - írja a BBC.