Kopint-Datorg: javult a külkereskedelmi mérleg

Vágólapra másolva!
3,2 milliárd eurós külkereskedelmi hiányra számít a korábbi 4 milliárdos hiány helyett 2005-ben a Kopint-Datorg Rt. Az államháztartás hiányára vonatkozó prognózisát viszont megemelte 4,5 százalékra a korábbi 4,1 százalékról.
Vágólapra másolva!

Továbbra is 3,6 százalékos GDP növekedés mellett 3,2 milliárd eurós külkereskedelmi hiányra számít a korábbi 4 milliárdos hiány helyett 2005-ben a Kopint-Datorg Rt. - mondta Palócz Éva, az intézet tudományos vezérigazgató-helyettese. A elsőtől a negyedik. negyedévben 3,5, 3,9 illetve 4 százalékos emelkedésre számítanak az elemzők. Az ipari termelés 6,5 százalékkal bővülhet - a korábbi jelentés 7 százalékot jelezett -, az export 8,7 százalékkal, ami meghaladja az import 7,4 százalékra várt emelkedését. A folyó fizetési mérleghiány pedig 6,6 milliárd eurót tehet ki az előző jelentésben rögzített 7 milliárddal szemben. Ez GDP arányosan 7,6 százalékot jelent az áprilisban várt 8 százalék után.

Megemelte viszont 2005. évi államháztartási hiányprognózisát a Kopint: új jelentésében a GDP-arányos eredményszemléletű hiányt a magán-nyugdíjpénztári korrekció nélkül 5,4 százalékra becsüli a korábbi 5 százalék helyett, míg a korrekció figyelembevételével 4,5 százalék lehet a deficit a korábbi 4,1 százalékkal szemben. Palócz Éva hozzátette azt is, hogy az új prognózis nem vette figyelembe a Pénzügyminisztérium most nyilvánosságra került 300 milliárd forintos takarékossági csomagját.