Nőtt a vendégéjszakák száma az első félévben

Vágólapra másolva!
Az idén az első félévében a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szállodák átlagosan 56 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vágólapra másolva!

A KSH közleménye szerint az adatszolgáltatást teljesítő szállodák közül 68 százalékos, illetve ezt meghaladó szobakapacitás-kihasználtságot a fővárosi négy- és ötcsillagos egységek értek el, amelyek egy évvel korábban 64 százalékos foglaltsággal működtek. A vidéki szállodák kihasználtsági mutatója egyik vizsgált csoportban sem érte el a 49 százalékot.

Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára (Gross ARR) a megfigyelt időszakban 15 100 forint volt, ami a KSH szerint jelentős, folyó áron több mint 1300 forint emelkedést jelent 2004 azonos időszakához képest.