Kína korlátozná az amerikai gyapotimportot

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok további öt kategóriára terjesztené ki a kínai textilimport korlátozását. Kína válaszul visszaszorítaná az amerikai gyapot importját.
Vágólapra másolva!

Kínai illetékesek szerint az ország a hét elején beharangozott amerikai intézkedések hatására korlátozza amerikai gyapotimportját. Az Egyesült Államok ugyanis a korábbi hét után további öt kategóriára terjesztené ki a kínai textil behozatalának korlátozását.

Kína gyapotimportjának 70 százalékát fedezi az Egyesült Államokból. Az idei kínai behozatal várhatóan több mint megkétszereződik - közölték kínai illetékesek.

A kínai kereskedelmi minisztérium a tervezett további amerikai korlátozásokkal kapcsolatban közölte, hogy Kína élni fog jogaival a Kereskedelmi Világszervezet fórumán. A kínai textilipari szövetség szóvivője ugyanakkor jelezte, hogy ágazatvédelmi intézkedéseket tesznek, ha további amerikai kereskedelmi korlátozásokra kerülne sor.

Az Egyesült Államok májusban vezetett be kvótakorlátozásokat a behozott kínai textiláru hét kategóriájára. Amerikai illetékesek szerint a kínaiak amerikai textilexportja az idei év első negyedében több mint felével volt nagyobb az egy évvel korábbinál, elérve az 5,6 milliárd dollárt. A féléves textilexport növekménye már 76 százalékot ért el. A korlátozások hatása a második félévben érződik majd.