Közel tíz százalékkal nőtt az ipari export

Vágólapra másolva!
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 júniusában 6,5 százalékkal nőtt. Az ipari export volumene közel 10 százalékkal nőtt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
Vágólapra másolva!

A termelés volumene az év első hat hónapjában 5,9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index júniusban 1,5 százalékkal csökkent.

2005 első hat hónapjában az ipari export 9,6 százalékkal, júniusban 11 százalékkal nőtt az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A júniusi exportteljesítmény közel kétharmadát a feldolgozóipar két alága, a villamos gépek és a járművek gyártásának dinamikus bővülése adta.

Az export erőteljes felfutásának köszönhetően több mint negyedével nőtt a csekély súlyt képviselő cipőgyártás. Szintén számottevő növekedés figyelhető meg a kokszgyártás és a kőolaj-feldolgozás területén.

A feldolgozóipari termelés egyhatodát adó járműgyártás volumene 12,2 százalékkal bővült, az értékesítés kedvező alakulásának köszönhetően. A feldolgozóipari termelés egynyolcadát képviselő élelmiszer-, ital- és dohánygyártás volumene 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Kisebb mértékű visszaesés jelentkezett a vegyi anyagok, valamint a gumi-,és műanyag termékek gyártásánál. Az ágazatok közül a legnagyobb mértékben, 17,8 százalékkal a fafeldolgozás csökkent.

2005 júniusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 25,1 százalékkal emelkedett. 2004 azonos időszakához viszonyítva az új export rendelések kiugróan, 28,7 százalékkal, az új belföldi megrendelések mérsékeltebben, 10,8 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 4,3 százalékkal maradt el a tavalyi szinttől.

Magyarország területi egységei közül az ipari termelés 2005 első hat hónapjában jelentősen a közép-dunántúli, valamint az észak-magyarországi régióban bővült, huszonkettő illetve tizenkettő százalékkal. A legnagyobb mértékű, 7,7 százalékos volumencsökkenést ebben az időszakban a dél-dunántúli régióban regisztráltak a KSH jelentése szerint.